ROAR Entertainment
 

ELCSÉPELT MESE A TROLLOKRÓL


- 1 -

– Mami, mami, a szörnyesset mondjad el!
– No és nem fogsz rosszat álmodni kicsi bogárkám?
– Nem vagyok kicsi bogár! Én kicsi goblin vagyok. És nem félek, amíg a babájim velem vannak – mutat a lányka a polcon heverő rongybabákra: sárkányok, ogrek, kígyófejű démonok és néhány Sötét Verem Ura. Egy valódi állat is pihen mellettük: egy kitömött macska. (A húsát régen megette már a goblin család.)
– Jó, jó. Szóval a peches trollról akarsz hallani?
– Igen.
– Hol volt, hol nem volt, a Holdkő Dombokon is túl, ahol a kurta farkú emberek vetnek, aratnak és kapálnak, élt egyszer egy troll...

- 2 -

Vörösbotos Tieldogard egy hagyományos troll volt, amilyennel minden nulladik szintű kalandor összetalálkozhat egy-egy sötét dungeon mélyén. Aki Tieldogardot akarta felkeresni, annak elég lett volna bemenni egy bizonyos barlangnyíláson, és pár lépés után máris a tágas, ám emberi mércével mérve korántsem barátságos és kényelmes nappaliban találja magát az ember. Na nem mintha sok látogatója lett volna. Igaz, egyszer a közeli tanyán lakó család felkereste és szépen megkérte, hogy fejezze be a marhák ellopását. A Vörösbotos szívesen látta őket, még ma is vele laknak: a tehenek csontjából és bőréből asztalra, az emberek csontjaiból pedig egy kényelmes ágyra futotta.

Tieldogardnak elég egyhangúan teltek a napjai: éjszaka vadászott, a nappalokat pedig átaludta. Igaz, minden troll ezt teszi, tekintve, hogy a napsugarak első érintésére kővé változnak! A fél mérföldre lévő erdő jelentette számára az éléskamrát. Mindenféle állatokat ejtett el, vagy ha nem sikerült, akkor növényekre vagy a még rosszabb ízű koboldokra volt kénytelen rácsattintani méretes agyarait.

Nevét lerövidítette Tielre, mert az eredeti név alakja rendkívül hasonlított egy troll káromkodásra. A Tiel viszont már túl rövid lett. Ezért felvette mellé a Vörösbotos nevet, mivel évek óta ugyanazt a bunkót használta, és az már teljesen vörössé vált a sok vértől.

A napok monoton teltek, míg egyszer rábukkant egy kis kunyhóra, ahonnan sikerült elragadnia két nőstény erdei gnómot. Mivel egy hét volt hátra a nagy troll ünnepig, a Bélkiontó Földnapig, és ebben az évben a születése napja is erre a dátumra esett, hát eltette őket tartaléknak.

A ketrecbe zárt gnómok egész nap csak siránkoztak, alig tudott tőlük aludni valamit délelőttönként. Többször is gondolt arra, hogy behasítja a koponyájukat, de jól tudta, hogy ez nem helyes dolog. A gnómok teste ugyanis gyorsan bomlásnak indul haláluk után; ő pedig nem akárkinek tartotta magát: rég elhatározta, hogy nem fog enni soha romlott húst. A gnómok vagyonokat kínáltak neki, mire közölte, hogy azzal nem lakik jól. A városba meg úgy sem engednék be vásárolni. Aztán ékszereket ígértek, díszes palástokat, koronákat. Azt válaszolta, hogy megeszi őket és utána megkeresi a kincset. A rabok végső elkeseredésükben még szüzességüket is felkínálták váltságdíjként, de amint Tiel egy pillantást vetett a gnómok „bájaira”, azonnal távoznia kellett a barlangból...

És eljött a szülinap. A troll boldog napnak nézett elébe; de amint hazafelé tartott egy agyonütött kígyóval – a desszerttel – a vállán, érezte, hogy valami el fogja rontani a napját. Illetve nem is azt érezte, hanem egy nagyon jellegzetes szagot: te jó ég, meglátogatta a család! Elszörnyülködve ejtette a földre a szegény állatot; az úgy látszik csak tettette a dögöt, mert azonnal elkúszott a távolba. Tiel gondolkodóba esett; vajon költözzön-e át a Nagy Sikságra és élje a nomádok békés életét – vagy találkozzon a családjával. Az előző sokkal jobb alternatívának tűnt, de eszébe jutott a két gnóm nőstény, akiket már egy hete patkányhúson hizlalt. És hát az évek alatt összerabolt „kincsek”! Dühösen toppantott lábával, majd mosolyt erőltetett arcára (ettől a vicsortól néhány mókus lefordult a szomszédos fáról), és belépett otthonába.

Pontosan azt látta, amit várt. Apja, Bélcsorgató Drieldogard az ő kényelmes ágyán hevert, húga az egyik gnóm fülét rágcsálta (míg az áldozat keservesen ordított), anyja pedig az egyik sarokban álldogált, karjában tartva valami rondaságot.
– Kicsikém! – kiáltott fel anyja, amint meglátta az alig három méteres fiát. – Végre újra látunk.
– Végre – mordult fel Tiel, és abbahagyta az idétlen mosolygást, mert látta, hogy ezzel nem tudja elriasztani az őseit.
– Jöttünk, hogy ünnepeljünk veled a Bélkiontó Földnapon.
– Ma van a születésem napja is. Nem kapok ajándékot?
– A családod nem elég ajándék? De most nézz ide! Hashak, a Teremtő megajándékozott engem valamivel!
– Csak nem torokgyulladás?
– Nem dehogy, hanem...
– Gondok a bélrendszerrel? Van egy kis rikon bogyóm...
– Nem, nem! Nézd! – és felmutatta a kezében tartott rongyhalmot. – Született egy öcséd! A kis Meretdogard!
– Nyekk! – mondta Tiel, és ájultan vágódott el a padlón.

Már éjfél is elmúlt, mire magához tért. Apja épp a vízzel teli kondér alá gyújtott tüzet, anyja pedig a ketrec zárjával babrált. „Várj, majd én!” akarta mondani, de elkésett. A muter bokájánál fogva kirántotta a nagyobbik gnómot, de a kisebbik kiszökött. Tiel mérgesen felkapta a bunkót, és a nyomába eredt.
– Apa, álld el a kijáratot! Hugica, ugorj rá!
A lányka tényleg vetődött, de alaposan elhibázta a szökevényt és fejjel előre belezuhant az üstbe. Tiel dühösen hajította el a „vörösbotot”, de a piszok kis gnóm félreugrott, és a vasalt bunkó anyja lábára zúzott. A muti erre szája elé kapta a kezét – és ekkor jött rá, hogy a másik lényt még mindig a bokájánál fogva tartja. Sebesen a falhoz csapta a fejét, majd az agyvelődarabkák alól kikotorta a bunkót.
Rajzfilmbe illő jelenet következett, melyet így képzelj el: az öreg Drieldogard a bejáratnál áll ugrásra készen, mialatt az üstben csücsülő húgocska körül versenyfutás zajlik: Tiel kergeti a gnómot, a muter pedig Tielt, mérgesen szitkozódva és bunkót lengetve.
Akárhogy is, a móka nem tartott örökké. A kis lény cselesen kisiklott az apa lába között.

Egy órával később már nyoma sem volt senkiben a haragnak. Jókedvűen nevetgéltek Tiel gyerekkorának felemlegetésekor, és utána mindenféle troll dolgokról beszélgettek. Bár csak az egyik gnómot tudták megenni, de Tiel nem volt dühös. Sőt, annyira családias lett a hangulat, hogy előszedte rejtekhelyéről az ork sörösüvegeket. Nemsokára (a csecsemő kivételével) mind részegen dőltek álomra.

Tiel halk kántálásra ébredt. Vagy legalább is valami olyasmi lehetett. A halk szófoszlányok erősen emlékeztettek a gnómok beszédére, amit volt ideje tanulmányozni az elmúlt héten. Aztán feltűnt valami különös dolog: sötét volt. Ez még hagyján, de úgy érezte, mintha dél vagy délelőtt lenne. Átaludták volna az egész napot? Megvakarta szőrös hasát. A gnóm vacsorát már feldolgozta teste – akkor mégse lehet túl korán. Igaz, nem is volt valami nagy adag, amit megevett. Több gyanús dolog egyszerre! Ki kell vizsgálni! Éberre rugdosta a családot, akik riadtan konstatálták, hogy a kis Meretdogardból csak csontok maradtak. A részeg falatozás közben valamelyikük megette!

Tiel azt ajánlotta, hogy a bűnös kinyomozását halasszák későbbre – majd kiszedte a nyelve alá tapadt szőrcsomót (mondanunk sem kell, troll szőr volt) –, mert ki kell vizsgálni a gyanús sötétséget és a gnóm kántálást.

Kiléptek a barlangból, és a tegnapi gnómot pillantották meg egy másik gnóm társaságában, aki valamit kárált megállás nélkül. Tiel felnézett a sötét égre. Minden rendben van, talán kicsit melegebb van, mint máskor. Azonban váratlanul valami fény csillant az égbolton. Utána pedig egy vékony fénycsík jelent meg, és egyre csak vastagodott. Tiel felrikoltott.
– A nap! Valami gigászi felhő takarta el azt a nyomorult Glantankát!
És ezek egyben utolsó szavai is voltak. Az egész család kővé vált!

– Köszönöm, ó nagy sámán! – mondta percekkel később a kis gnóm.
– Ez a dolgom. Megbosszultuk a trollokon szegény testvérünket, aki a troll kondér áldozatává vált. Lelke már fent jár a Mennyei Kertben.
– Igen, biztosan ott.
– Throff vigyázzon lelkére, és éppúgy a miénkre is. Jöjj fiam, térjünk vissza erdei otthonunkba.
– Menjünk, Törzsünk Nagy Varázslója.
A sámán mosolygott magában. Dehogy tudna ő ilyet varázsolni! Csak éppen egy csillagvizsgálótól értesült arról, hogy a mai napon éppen délben több percig tartó teljes napfogyatkozás lesz...

- 3 -

– Ennyi volt a mese.
– És a trollok, velük mi lett?
– Kiállították őket a Nagy Gnóm Múzeumban, olyan cím alatt, hogy „Troll család szemléli az eget”. De most már aludj! Jó éjt!
– Jó éjt, mami.

VÉGE

© Van (ROAR Entertainment™), 1999.

vissza



 
 
   
 
 
 
 
-
 
 
 
 
 
Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem! Kicsit szigorítottak a böngészők, azért nem megy saját gépről. Amint lesz időm, kijavítom majd és megírom itt.
 
 
 


_